Fapados – Rsnjak Nemzeti Park

Avagy másik nevén Risnjak hegymasszívum. Nem kell sokat utaznunk, ha e páratlan szépségű tájban szeretnénk gyönyörködni, hiszen egészen közel van hazánkhoz, Rijekától északra fekszik. Nevét a hiúzról kapta, aki a mai napig él ezen a vidéken. Az állatvilágot medvék, farkasok és vadmacskák is gyarapítják. Természeti látnivalókban sem szűkölködik, barlangok, sziklák, botanikus kert is fellelhető.

A Nemzeti Park területén emelkedik a Velikij Risnjak a maga 1528 méteres magasságával. Valamint itt található a világ tízedik legmélyebb lyuka az 1355 méter mély Lukina Jama. Ismertebb nevén Lukács függőleges barlang, amit 1992-ben találtak meg. A kutatások eredményeképpen 178 barlangot vettek lajstromba, amelyek legnagyobb része függőleges barlang.

A nemzeti park területén kijelölt Leska-túra mutatja be a legváltozatosabb módon a vidék különböző jellegzetességeit, és a mintegy 20 különféle növénytársulást. Az útvonalat 1995-bern jelölték ki. Egy nagyon különleges növénytársulás, a sziklahasadék környékén jött létre. Ennek pedig a hasadékból kiáramló hideglevegő az oka.

A Nemzeti parkterületén harmincnál több növényi családot, ezen belül tizennégy féle erdőt különböztetünk meg. Fa fajták közül megtaláljuk a szemes jávort, a  hegyi szilt, az erdei fenyőt és a bükköt, feljebb pedig a hegyi luc a leggyakoribb.

A félszáz őshonos madárfajból a legérdekesebb a harkály, az erdei szürkebegy, a mezei poszáta, valamint a rozsdás farkú fekete gébics.

A Nemzeti Park legelői is tartogatnak számunka érdekességeket. Megtalálható itt a havasi gyopár, az ibolya, az alpesi balzsamfa a hegyi cickafark, az alpesi klematisz, az alpesi kövirózsa, valamint a narancsliliom.

Ha Kvarner-öbölben nyaralunk érdemes ide ellátogatni, de pelenkás gyermekünket hagyjuk inkább az apartman szomszédunkra. Igen megerőltető ez a hegyi túra azoknak a 24-es lábacskáknak.