Fapados – Zadar

Zadar pont félúton helyezkedik el Rijeka és Split között, az Adriai tenger partján, egy földnyelven.  Neve hullámot, háborgást jelent. Szegény Zadart nem kímélte a történelem, többször lerombolták, felégették, de mindig magához tért. Legutóbb az 1991-es délszláv háborúban kapott sebeket, de ujjá építették,a megrongált épületeket helyreállították.

A város elrendezését, ki más, mint a rómaiak alakították ki. Erős várfallal vették körül. Azt a tényt, hogy nem spórolták ki az anyagot az építkezésből az is bizonyítja, hogy a törökök hiába próbálták elfoglalni Zadart, szépen visszapattantak a várfalról, és hoppon maradtak. A várfal legszebb része, a Városkapu, vagy más néven Szárazföldi kapu. A középső boltív felett a Velencei köztársaság jelképe a szárnyas oroszlán látható, kétoldalt pedig a velencei flotta védőszentje, Szent Márk és Zadar védőszentje, Szent Kreseván pajzsa fedezhető fel. Eredetileg a városba nyolc kapun lehetett bejutni, de mára csak néhány maradt és a teljes várfal nagyobb része is megsemmisült. Amikor a várfalat építették a rómaiak, elkövettek egy bakit. Mivel nagyon bennük volt a zabszem az Oszmán Birodalom támadásának közeledtétől, kicsit kapkodva építkeztek. Gyorsan felhúzták a falakat, majd nyugodtan hátra dőltek. A nagymunkában megszomjaztak és ekkor vették észre, hogy elfelejtettek ivóvizet biztosítani maguknak, ugyanis a kutak a várfalon kívül maradtak. Hűűűűű, elkezdtek kapkodni, kutak elé óriási víznyelő tárnákat és vízvezetéket építeni. Amikor az Öt kút terén járunk, gondoljuk erre. A mostani teret az osztrákok építették ki a 19.sz-ban.

Amit még ki ne hagyjunk Zadari nyaralásunk során az a sétáló utca a Kalelarga vagyis Široka ulica. Keveredik benne az eredeti középkori jellem és a szocreál, de ettől izgalmas. Rengeteg üzlet és kávézó található a sétálóutcán a helyi rendezvények, felvonulások is kivétel nélkül érintik.

A városban természetesen templomok, múzeumok gazdagon, de én inkább azt ajánlom, hogy a Tengeri orgonát, na, azt minden féleképpen meg kell nézni. Elindulunk a sétányon és egészen a végéig elzarándokolunk. A sétányvégén érdekes lépcsőket találunk, amik a tengerbe tartanak. A lépcsőmögötti lukakból a tenger morajlását, és különböző zörejeket hallhatunk. Ez a híres tengeri orgona.

A másik ilyen „természeti” látványosság a Nap emlékműve (A Nap köszöntése) Ez egy 22méter átmérőjű kör, amit több mint 300 többrétegű lemez és napelem alkot. A Nap köszöntése fények – fényjáték – formájában szimbolizálja a természet fontosságát és erejét.

Zabavite se u Zadru! – Jó szórakozást Zadarban!